Mesefigurák tűntek el a kertből
Hófehérke és két törpe, valamint egy gomba szobor tűnt el egy vásárosdombói ház kertjéből a napokban. A tulajdonos feljelentést tett, kára tízezer forint. A rendőrség keresi a kerti díszeket és a tolvajt.
Félreértésből verte szét barátját és élettársát
Úgy megverte, megrugdosta élettársát egy szebényi férfi, hogy a nő kórházba került. Sérülései súlyosak, eltört a bordája. A férfit kihallgatták a rendőrök, azt mondta azon lett ideges, hogy meglátta élettársát és cimboráját puszilkodni a saját házában. Nem kérdezett semmit, mindkettőjüket egymás után alaposan megverte. A férfi ellen súlyos testi sértés miatt indult büntetőeljárás, a cimbora nem tett feljelentést, a kocsmában megbeszélték, hogy fatális félreértés történt.
Kórházba tombolta magát egy részeg férfi
Ököllel verte be egy kocsma üvegajtaját Nagytótfaluban egy helybéli férfi, mert nem szolgálták ki. A csapos kérte, hogy menjen el, de nem ment, sőt, megpróbálta elvenni mások italát. Végül a vendégek összefogtak, és kivitték az utcára. A férfi ezen lett ideges, bosszúból betörte az ajtót. Súlyosan megsérült, mentő vitte kórházba. A rendőrség garázdaság miatt indított ellene eljárást.
(BAMA)