Előzetes bejelentés nélkül, azonnali hatállyal leváltotta posztjáról Kárpáti Zsuzsannát, az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet 2012-ig kinevezett főigazgatóját Szócska Miklós egészségügyi államtitkár kedden. A döntést az államtitkár nem indokolta, a leváltott főigazgató helyett a gazdasági igazgatót bízta meg az intézet vezetésével.

Előzetes bejelentés nélkül, személyesen jelent meg kedden reggel az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézetben (EKI) Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi államtitkára. Kárpáti Zsuzsanna főigazgató az [origo]-nak elmondta, éppen munkaindító megbeszélést tartott, amikor az államtitkár két számára ismeretlen férfival megjelent az intézetben. "Betessékeltem őket a szobába, ahol a két férfi jelenlétében közölte, hogy magasabb vezetői kinevezésemet visszavonják" - mondta Kárpáti.

Kárpáti 2007-ben pályázaton nyerte el az intézet főigazgatói posztját, kinevezése határozott időre, 2012. áprilisáig szól. "Amikor visszakérdeztem, hogy mit jelent ez a visszavonás pontosan, az államtitkár úr annyit mondott, hogy közalkalmazott maradhatok" - mondta Kárpáti. Az államtitkár nem indokolta a döntését, de a leváltott főigazgató szerint azt mondta, hogy ha három napon belül írásban kérvényezi, meg fogja kapni az indoklást is.

Szócska ezek után átadta a visszavonásig érvényes főigazgatói megbízólevelet Nagy Árpádnak, az intézet gazdasági igazgatójának. Nagy szerint Szócska neki sem indokolta a döntést, de hogy ezen kívül mit mondott neki az államtitkár, arról nem kívánt az [origo]-nak nyilatkozni, mert szerint az csak kettejükre tartozik. Ezek után az államtitkár távozott, vele érkezett munkatársai pedig elkezdték az átadás-átvélt az intézetben - mondta Kárpáti.

Az államtitkár azt kérte a gazdasági igazgatótól, hogy jelöljön ki számára munkavégzésre helyet, de az ne a központban legyen - mondta Kárpáti, aki szerint az EKI-nek a központon kívül csak vidéki raktárai vannak. Kárpáti az [origo]-nak azt mondta, a felmentése miatt szóbeli meghallgatást kért a minisztertől, erre jövő hétfőre kapott időpontot. Ha fel is mentik, kérni fogja a szerződésében szereplő határidejére járó fizetését - mondta.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium az üggyel kapcsolatban közleményt adott ki, ebben azt írják, "a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvénynek megfelelően" felmentették Kárpátit. A közleményben hírt adnak Nagy kinevezéséről, valamint arról, hogy az átadás-átvétel befejezését követően a jogszabálynak megfelelően a poszt betöltésére pályázatot fognak kiírni. Szerettük volna megkérdezni a minisztériumot a főigazgató leváltásának okáról, de a sajtóosztályon azt mondták, a közleményen kívül semmit nem kívánnak mondani az üggyel kapcsolatban.

(origo)

Címkék: egészségügyi miklós intézet zsuzsanna orbán kormány kárpáti szócska készletgazdálkodási

A bejegyzés trackback címe:

https://hirdobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr182100994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása