A pénteki nap folyamán – jórészt még az éj leple alatt – 11 amerikai, valamint egy izraeli hadihajó haladt át a Szuezi-csatornán. Közöttük van a Harry S. Trumanról elnevezett repülőgéphordozó anyahajó is. Több órán keresztül felfüggesztették a közlekedést a csatornán, sőt, még a halászati tevékenységet is korlátozták, hogy semmi ne akadályozza a hadihajók útját. A hadiflotta jelenleg a Vörös-tengeren halad, és minden bizonnyal az Arab-öböl irányába tart.

Mindeközben egyes hírek szerint számos egyiptomi politikus nemtetszését fejezte ki, amiért a kormány átengedte a nyilvánvalóan Irán ellen készülődő amerikai-izraeli hadiflottát a csatornán. Ugyanakkor a kairói rezsimnek jogi lehetősége sem lett volna a hadihajók áthaladását megtiltani: a még 1888 márciusában megkötött, és máig érvényes (!) konstantinápolyi megegyezés értelmében Egyiptomnak kötelessége átengedni minden hajót – legyen az kereskedelmi, utasszállító, vagy éppen hadihajó – a Szuezi-csatornán. (Legfeljebb az Egyiptommal hadban álló országoknak lehetne megtiltani az áthaladást.) De persze a jog édeskeveset számít a cionisták „új világrendjében”. A Mubarak-rendszer egyébként is Izrael és Amerika csatlósa, és nem túlzás azt állítani, hogy az arab-muzulmán érdekeket teljes mértékben alárendeli a cionisták világuralmi törekvéseinek. Ugyanakkor viszont – a konstantinápolyi szerződés előírásainak megfelelően – ha perzsa hajók érkeznek a csatornához, azoknak is lehetővé kell tenni az áthaladást. Márpedig az izraeli blokád alatt álló Gázai- övezet lakóinak segélyeket szállító iráni hajók haladnak a Vörös-tengeren a Szuezi-csatorna irányába: az egyik még június 13-án indult útnak, a másik pedig június 18-án hagyta el a perzsa állam partjait. Ugyanakkor egyes információk szerint az egyik iráni segélyhajó nem Iránból, hanem Isztambulból indult el a Gázai-övezet irányába.
Szimbolikus pillanat lesz, amikor az egy (vagy két) iráni, élelmiszereket, gyógyszereket, építőanyagokat szállító hajó elhalad majd a Vörös-tengeren a legmodernebb gyilkoló eszközökkel felszerelkezett izraeli-amerikai hadiflotta mellett. A „különös találkozás” a Vörös-tengeren várhatóan a mai vagy a holnapi napon bekövetkezik.
Perge Ottó – Infowars nyomán

Címkék: amerika izrael irán

A bejegyzés trackback címe:

https://hirdobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr842095472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása