Több civil áru, például az eddig tiltólistán szereplő építőanyagok bevitelét is engedélyezi a jövőben Izrael a blokád alatt álló Gázai övezetbe. A blokád enyhítéséről az izraeli biztonsági kabinet az egyre erősebb a nemzetközi nyomás miatt döntött.

Izrael enyhít a Gázai övezet szárazföldi blokádján, és a jövőben több civil árut enged be a palesztin területre - jelentették be az izraeli biztonsági kabinet kétnapos ülése után pénteken. A döntés értelmében engedélyezik az eddig tiltólistán szereplő építőanyagok bevitelét is. A BBC szerint az engedélyezés hátterében az áll, hogy a május végi, kilenc halálos áldozatot követelő tengeri incidens óta egyre erősebb nemzetközi nyomás nehezedett a tel-avivi kormányra. Korábban már Barack Obama amerikai elnök is szorgalmazta a blokád enyhítését.

Izrael 2007 nyara, a Hamász radikális iszlamista mozgalom hatalomátvétele óta tartja blokád alatt a 360 négyzetkilométeres, mintegy 1,4 millió ember által lakott övezetet. Hivatalosan ezzel azt próbálják megakadályozni, hogy a radikális szervezet fegyverekhez, vagy azok előállításához szükséges anyagokhoz jusson, és támadni tudja a közeli izraeli településeket. A blokád ugyanakkor komoly nehézségeket okoz a gázaiaknak: a legalapvetőbb cikkeket földalatti alagutakon keresztül, Egyiptomból kell becsempészni.

Palesztinbarát szervezetek május végén egy hat hajóból álló flottillával megpróbálták a tenger felől megtörni a blokádot, hogy segélyszállítmányokat juttassanak Gázába. Az izraeli haditengerészet Asdodba akarta irányítani a hajókat, hogy átvizsgálják a rakományt. Amikor nem engedelmeskedtek, katonák szállták meg a hajókat. Az akcióban kilenc aktivista halt meg. Az izraeliek szerint az aktivisták botokkal és késekkel támadtak a katonákra, azok csak önvédelemből tüzeltek.

(origo)

Címkék: izrael konfliktus övezet gázai izraeli palesztin

A bejegyzés trackback címe:

https://hirdobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr862088641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása