Közel százmilliárd forintot költött árvízvédelmi fejlesztésre az elmúlt tizenkét évben az állam, de a pénz nagy része csak az idejétmúlt, százéves gátrendszer toldozgatására ment el. A beruházásokat nem az előrelátás, hanem az árvizek határozták meg, leginkább oda és akkor jutott, ahol és amikor baj volt. A tíz évvel ezelőtti nagy tiszai árvizek után felismerték, hogy tározókat kell építeni, de a kezdeti nekibuzdulás után a Vásárhelyi-terv is hamar kifulladt, hét év alatt a tervezett hat helyett csak két tározó épült meg.
"Volt itt egy öreg róka a vízügytől, aki már ezer árvíznél járt, de azt mondta, ilyen kacifántos helyzetet még nem látott" - szemléltette az [origo]-nak Fehér Attila, Felsőzsolca polgármestere a június eleji árvíz elleni védekezés nehézségeit. Hiába kezdett mindenki homokzsákot pakolni a gáton a Sajó és a Bódva partján fekvő városban, amikor kiderült, hogy jön a víz, az ár teljesen elmosta a várost. A mindenüket elvesztő, értékeiket sirató helyiek elkeseredésükben a polgármestert és a vízügyeseket hibáztatják, amiért nem védték meg őket, míg az [origo]-nak nyilatkozó árvízvédelmi szakemberek azt mondják, függetlenül attól, hogy hibáztak-e a védekezés során, erre nem is sok esély volt.
Felsőzsolcát összesen egy körgát védi a Sajó felőli oldalon, ezt az 1974-es árvíz után emelték a város déli határa és a Miskolcra vezető út közé. A gát a város legveszélyeztetettebb részét védte ugyan, de nem volt jó állapotban, ezért folyton téma is volt a városban. Arra nem volt pénz, hogy rendbe tegyék, "csak imádkoztunk, hogy ne legyen olyan nagy víz, ami átviszi" - meséli Fehér Attila, aki a rendszerváltás óta áll Felsőzsolca élén. A májusi extrém időjárás, a szokásosnál három-négyszer több eső hatására minden korábbinál nagyobb árhullám indult el a környező folyókon, patakokon, és a Sajón és a Hernádon is többször megdőlt a valaha mért legmagasabb vízszint. Felsőzsolcát körbevette a Sajó, de nem ez a víz, hanem a Bódva öntötte el a védtelen oldalon, a kertek alól - magyarázza a polgármester.
Töltés nélkül két víz között
A Sajó és a Hernád menti települések többsége éppen olyan kiszolgáltatott a két folyónak és a környező patakoknak, mint Felsőzsolca. A két folyó és mellékvizeik mellett nincs egységes, kiépült védelmi rendszer, és nem csak azért, mert eddig nem jutott rá pénz. Az [origo]-nak több szakember állította, folyamatos gátrendszernek értelme sem lenne, mert itt nem olyan az árvíz, mint a Dunán vagy a Tiszán. A Sajón és a Hernádon hirtelen jönnek az árhullámok, és akár 24-48 óra alatt le is vonulnak. Ez annak a következménye, hogy a tápláló kisebb folyók és patakok hirtelen a normális méretük sokszorosára duzzadnak - ezt az áradást a szaknyelv flash floodnak nevezi. "Mindkét említett folyó szűk völgyben folyik, a települések sokszor közvetlenül a partra épültek, földrajzilag és fizikailag sem lehetséges olyan magas töltéseket építeni, amelyek meg tudnák fogni ezeket az áradásokat" - mondta az [origo]-nak Csont Csaba, az Észak-Magyarországi Vízügyi Igazgatóság osztályvezetője és szóvivője.
A településeket körtöltésekkel kell védeni, ezeket árvíz esetén homokzsákkal megerősíteni, magasítani, és ahol lehet - szántókon, legelőkön, települések határában -, teret kell engedni a folyóknak, hogy szétterüljenek - vázolta a lehetséges megoldást Csont. Ez azért is jobb lenne, mintha gátat építenének, mert ha ezeket a kis vízfolyásokat is "szűk mederbe szorítják", az máshol, a folyó alsóbb szakaszain jelentene problémát - tette hozzá Bálint Gábor, az Országos Vízjelző Szolgálat vezetője. Az állam az árvízvédelmi rendszerből csak a legalább két települést védő szakaszokat kezeli, ezért a körtöltéseket a településeknek kellene megépíteniük, megerősíteniük. Erre Felsőzsolcához hasonlóan az ország legszegényebb régiójában csak akkor van esélyük az önkormányzatoknak, ha külső támogatást kapnak. Mivel a térségben korábban nem volt nagyobb árvíz, annak ellenére sem jutott ide támogatás, hogy az állam körülbelül százmilliárd forintot költött árvízvédelmi fejlesztésre az elmúlt tizenkét évben.
Harminc éve nem elég magasak a gátak
Másfél évtized aszályos időszak után meglepetésszerűen érte az országot az 1998 és 2001 között a Tiszán levonuló négy nagy árvíz. Az állam négy év alatt mintegy 120 milliárd forintot költött védekezésre, kárelhárításra és újjáépítésre, a katasztrófák pedig hosszú idő után újra ráirányították a figyelmet az árvízvédelem hiányosságaira.
Európában Magyarországot veszélyeztetik leginkább az árvizek, a környező országok magas hegyeiből lezúduló csapadék könnyen vészhelyzetet teremthet. Az ország közel negyede árterület, a legveszélyeztetettebb a Tisza vidéke, nem véletlen, hogy a 4200 kilométernyi védvonal nagy része, több mint 2900 kilométer a Tisza völgyében fekszik. Az árvízvédelmi rendszert a 19. század elejének nagy áradásai után a Tisza és a Duna szabályozása során építették ki, a gátak többsége száz évvel ezelőtt készült el. Az árvízvédelem azóta is erre a rendszerre építkezett, hosszú távú, átfogó védelmi stratégia nem született, sőt, még egy tíz évvel ezelőtt született szakmai tanulmány is azt írta, hogy ilyenre nincs is szükség.
"A nemzetgazdaság teherbíró és kockázatvállaló képessége határozza meg, hogy egy ország mekkora árvízre méretezi a védelmi rendszert" - mondta az [origo]-nak Csont Csaba. Ezt a szintet mértékadó árvízszintnek nevezik, és Magyarországon a törvény szerint ez a százévente legalább egyszer előforduló legmagasabb vízmagasság - kivéve Budapestet és néhány kiemelt fontosságú helyet, ahol ezerévente valószínű vízmagassághoz tervezték a gátakat. Ezt a mértékadó árvízszintet még a hetvenes években a múltbéli adatokat elemezve állapították meg, majd a nyolcvanas évek elején jogszabályba is foglalták. Míg Németországban ötévente felülvizsgálják, és ha kell, módosítják ezt az értéket, Magyarországon a hetvenes évek óta jórészt ugyanazokkal az adatokkal dolgoznak, holott már többször kiderült, hogy néhol nem ártana magasabbra tenni a mértékadó szintet - mondta az [origo]-nak Bálint Gábor.
Szervezési és közigazgatási szempontból van logika abban, hogy a régi mércét használják - mondja Bálint. A nyolcvanas években elkezdték a megállapított "mértékadó árvízszintre"feljavítani az árvízvédelmi rendszert, magasítani, erősíteni a gátakat. A kilencvenes évek közepére-végére a gátrendszer 60 százalékán tudták az előírásoknak megfelelő szintre kiépíteni a töltéseket, hogy azok a meghatározott árvízszintet kivédjék. Az 1998 és 2001 közötti négy nagy tiszai árvíz felgyorsította a munkát, pár év alatt újabb 5-6 százalékkal készültek el, mára pedig körülbelül a gátrendszer kétharmada megfelel a nyolcvanas években meghatározott előírásoknak. "Attól, hogy újraszámoljuk a mértékadó árvízszintet, és kiderül például az, hogy csak a védelmi vonalak 49 százaléka felel meg az aktuális kívánalmaknak, attól még nem lesznek jobbak a lehetőségeink. Erre a kiépítettségi szintre is nagyon nehezen jutottunk el, és még ahhoz is számottevő beruházás és legalább még öt-tíz év kellene, hogy a teljes árvédelmi rendszer megfeleljen a 80-as években célként kijelölt állapotnak" - mondta Bálint.
Ha tehetik, elodázzák a fejlesztést
Az árvízvédelem a költségvetés mostohagyereke, a védelem pénzt nem hoz, a megspórolt veszteségeket nem számolják, így egy beruházás egyszerű kiadás - mondta az [origo]-nak Koncsos László, a Budapesti Műszaki Egyetem Vízi Közmű és Környezetmérnöki Tanszékének vezetője.Szerinte ezeket a kiadásokat, ha nincs közvetlen veszély, könnyen elodázzák a politikusok, mert számíthatnak arra, hogy nem történik baj, így nem tűnik fel, hogy nem megfelelő a védelem.
Az elmúlt évtizedekben is leginkább azokon a területeken fejlesztettek, ahol az áradások során nyilvánvalóvá váltak a hiányosságok. 1998 és 2009 között összesen 372 kilométernyi gátszakaszt fejlesztettek vagy állítottak helyre. Volt olyan év, például az árvízmentes 2004, amikor összesen hat kilométerre jutott pénz, míg az árvizes 1999-ben, 2000-ben vagy 2006-ban ennek több mint a tízszeresét csinálták meg egy év alatt. Az 1998 óta eltelt időszakban legtöbbet az elsőrendű árvízvédelmi művekre költötték (ilyenek a több települést védő gátak vagy a nyílt árvíztérben fekvő településeket védő körtöltések), ezen kívül csak a Felső- és a Közép-Tisza-vidék, valamint a Bodrogköz védelmének fejlesztésére jutott. 2006-ban összesen egymilliárd forintot szántak a fejlesztésre, majd a Dunán és a Tiszán levonuló árvíz miatt további 11 milliárd forintot költöttek, a védekezés pedig több mint 25 milliárd forintba került a Vidékfejlesztési Minisztérium adatai szerint.
Sok helyen hiába emelték meg a gátakat, a védelmi rendszer nagy része gyenge, nem felel meg a biztonsági előírásoknak. A Tisza menti töltéseket az elmúlt száz évben legalább ötször emelték már, és sok helyen még kellene is magasítani őket. A sorozatos ráépítesek miatt a gátakban az egyes rétegek hagymahéjszerűen épülnek egymásra, amelyek ha átázik a gát vagy terheli a víz, mozdulhatnak, elcsúszhatnak egymáson, szivároghatnak, ezért homokzsákokkal erősítik, támasztják őket árvíz esetén - mondta az [origo]-nak Koncsos László. Szerinte a legveszélyeztetebb régióban, a Tisza mellett a legrosszabb a töltések állapota, a védvonal alig fele megfelelő minőségű.
Még több tározó kellene
A szakember szerint a gátakat még lehetne és kell is fejleszteni, de hosszú távon biztonságos védelmet csak a folyók mellé épített árvíztározók jelenthetnének. Már a tíz évvel ezelőtti tiszai árvizeknek is ez volt a tanulságuk, ezért a kormány 2003-ban határozott a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztéséről. Az eredeti tervek szerint 10-12 tározót építenének a Tisza mellé, amelyek együtt egyméteres vízszintcsökkentést jelenthetnének a folyó teljes vonalán. A beruházás első ütemére, 2004 és 2007 közöttre 130 milliárd forint költséggel és hat tározó megépítésével számoltak.
A kezdeti nekibuzdulás után a Vásárhelyi-terv hamar megtorpant, a 2004 és 2009 között állami forrásból összesen 27,5 milliárd forintot költöttek erre a célra. A tervezett hat tározó közül összesen kettő készült el: a cigándi tározó 16,5 milliárd forintba került, az összeg felét uniós forrásból biztosították, a 2009-ben átadott, egy hete megnyitott tiszaroffit pedig 7,6 milliárdért építették fel. A tervezett hatból újabb két tározót, a hany-tiszasülyit és a nagykunságit már elkezdték építeni, a szamos-krasznaközi és beregi tározóknak pedig hamarosan elkészülnek a tervei. A tervek szerint ezeket uniós forrásból, 2013 végéig építik meg.
A 2005-ben Mátrakeresztest vagy most júniusban Edelényt és Felsőzsolcát elmosó, hirtelen levonuló árvizeket is a folyók, patakok felső szakaszára épített tárolókkal lehetne kivédeni - mondta Koncsos László. A flash flood-jelenség az ország tíz százalékát érinti, és a szakember szerint a hosszú távú előrejelzések szerint a szélsőségessé váló időjárás miatt egyre gyakoribb lesz. Koncsos szerint az árvízi kockázat nemcsak ezeken a területeken nő, a Tisza vidékén is meg fog duplázódni, ezért új védelmi stratégiára, a szemlélet megújítására és még több tározóra lenne szükség.
A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése mellett jelenleg két nagy fejlesztési terv fut, ezek az elmúlt évtizedekhez hasonlóan a gátrendszer javítására épülnek. A Duna menti védművek biztonságát javító projektben a tervek már elkészültek, de az építkezés még nem kezdődött el. Ezen kívül a Környezet és Energia Operatív Program keretében 2013-ig 31 helyen tervezik a már meglévő árvízvédelmi töltéseket az előírás szerinti méretre és biztonsági szintre fejleszteni. 2007 óta ezek közül is csak három helyen kezdődött el az építkezés.
Ezekre a beruházásokra egy 150 milliárd forintos alapból lehet pályázni, de az összegből 110 milliárd forintot a Vásárhelyi-tervre szánnak. A maradék összegre önkormányzatok is pályázhatnak, sőt, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség adatbázisa szerint több Hernád menti település: Felsődobsza, Hernádkércs, Nagykinizs és Szentistvánbaksa már el is nyert több százmillió forintot az elmúlt években árvízi fejlesztésre. Bár az eredeti tervek szerint már tavaly építeni kezdhették volna a gátakat, az építkezések még mindig nem kezdődtek el, így a néhány hete levonult árvizet még ezek a települések is megszenvedték.
(origo)
