Pécs | "Jövőre nyugodtan megkövezhetnek, ha ez a csapat nem kerül fel az NB I-be" – indított egy hatásos belépővel a 60 éves Kiss László.

A helyzet nem a legtisztább a PMFC labdarúgócsapatánál. Amikor ugyanis a sajtótájékoztató elején bemutatták a két jelenlévő „újoncot”, Kiss Lászlót vezetőedzőnek, idősebb Dárdai Pált pedig utánpótlás szakágvezetőnek nevezték. Utóbbival nincs is probléma, a korábbi kiváló pécsi futballista valóban ezt a pozíciót fogja betölteni a klubnál, Kiss Lászlóról viszont néhány perccel később kiderült, más beosztásban dolgozik majd – egy ideig.

A klub elnök-tulajdonosa, Matyi Dezső elmondta, a csapatnak továbbra is van vezetőedzője Várhidi Péter személyében, így Kiss Lászlót szakmai igazgatóként alkalmazzák. A furcsa helyzet nyilván nem tart majd sokáig: addig marad ez a kényszerszülte páros, amíg Várhidivel meg nem tudnak egyezni az elválás feltételeiről.
– Higgyék el, nekem a legkényelmetlenebb és legkellemetlenebb, hogy félévenként találkozunk ugyanebben a témában – utalt az újabb, sokadik edzőváltásra Matyi Dezső. – Várhidi Péterrel nem kívánjuk folytatni a munkát, mert másként értékeltük az eredményeket. Más habitusú edző érkezett hozzánk, s teljesen más stílust szeretnénk meghonosítani a klubnál: meg kell szűnnie a széthúzásnak a nagycsapatnál és az utánpótlásnál is.

Kiss László természetesen nem ismeretlen a pécsi szurkolók számára, hiszen 1997-ben már dolgozott itt. Bent kellett volna tartania a csapatot az élvonalban, ami végül nem sikerült, az utolsó fordulóban elszenvedett vereség megpecsételte a PMFC sorsát. Mentalitása, habitusa megosztja a drukkereket, a vele dolgozókat: az biztos, hogy nagyon sokan imádták, hiszen a pálya szélén állva mindent beleadott, üvöltött, gesztikulált, toporzékolt, ha kellett. A győzelem érdekében.

– Jövőre nyugodtan megkövezhetnek, ha ez a csapat nem kerül fel az NB I-be – indított egy hatásos belépővel a 60 éves Kiss László. – Olyan feltételrendszer mellett lehet itt dolgozni, ami ritka az országban, nem szabad, hogy a rossz eredmények kedvét szegjék a tulajdonosnak. Nem szégyellem, sokat álmodoztam arról, hogy egyszer még visszatérek a magyar futballba, de nem gondoltam volna, hogy még Pécsre is visszajövök.

Azt megígérhetem, hogy ha kell, éjjel-nappal, húsz órát fogok dolgozni a pécsi sikerekért, azért, hogy ez a csapat megnyerje a bajnokságot. Amikor a közelmúltban az egyik meccsen álltam a pécsi lelátón, odajött hozzám egy fiatalember, s azt mondta, akkor kezdett el járni ide, amikor én voltam az edző, s ha megint én leszek, továbbra is jönni fog. Jólesett, amit hallottam, én is hiú vagyok. Egy szurkolónk tehát már biztosan lesz, de remélem két-háromezerre fel tudjuk tornázni a nézőszámot.

Bár csak lenne igaza!

A feje tetejére áll

A mini Menottinak becézett Kiss László az utóbbi években külföldön dolgozott, Dubaiban, Jordániában és a Maldív-szigeteken. Az 1997/98-as szezonban a Ferencváros másodedzőjeként ezüstérmet szerzett. Amikor megkérdeztük, hogy hatvanévesen is ugyanazt a habitust várhatjuk-e tőle mint korábban, így válaszolt: „A habitusom nem változott. Én csak akkor vagyok boldog, ha nyerünk. Ha ehhez az kell, hogy a fejem tetejére álljak, hát megteszem.”

A klub a szíve csücske

Idősebb Dárdai Pál tizenöt éve dolgozott utoljára a PMFC-nél, s most lesz dolga bőven az utánpótlásban, az U19-es és U17-es csapat ugyanis épp most esett ki az NB I-es bajnokságból: „Ez a klub a szívem csücske, ezért amikor Matyi Dezső megkeresett, örömmel mondtam igent. Jó közösséget akarok kialakítani az utánpótlásedzőkkel és Kiss Lászlóval is, mert ahol jó közösség dolgozik, ott eredmények is vannak.”

(BAMA)

Címkék: pécs kiss lászló pál dárdai pmfc

A bejegyzés trackback címe:

https://hirdobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr682086342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása