A múlt pénteken kezdődött dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság csoportkörének első fordulója alulmúlja a várakozásokat, amit az is bizonyít, hogy az eddigi 16 találkozón mindössze 25 gól esett, s ez mindössze 1,56-os mérkőzésenkénti átlagot jelent.

Mióta 32 csapat vesz részt a futballvébén, soha nem esett ilyen kevés találat az első körben: 1998-ban 37-szer, 2002-ben 46-szor, 2006-ban szintén 37-szer voltak eredményesek a játékosok, azaz mindannyiszor bőven kettő felett volt a gólátlag.

Az egész tornát nézve az 1990-es vb-n volt a legalacsonyabb a gólátlag: az olaszországi eseményen 2,21 találat született mérkőzésenként, azaz a dél-afrikai torna mostanáig ettől is jócskán elmarad.

Szintén igen beszédes adat, hogy mindössze egyetlen csapat van, amelyik első meccsén több mint kétszer volt eredményes. A németek 4-0-ra győzték le Ausztráliát. Ehhez további adalék, hogy a kétgólos együttesek listája sem hosszú: a brazilok, a hollandok és a dél-koreaiak szereztek ennyi gólt. Ezzel szemben a csapatok 40 százaléka, azaz 13 együttes egyetlen gólt sem tudott szerezni az első fordulóban.

A vártnál gyengébb első körhöz az is nagyban hozzájárul, hogy egyetlen mérkőzés sem volt, amelyen a vesztésre álló csapat fordítani tudott volna, illetve nem volt olyan futballista, aki kétszer lett volna eredményes, továbbá két összecsapáson egyszer sem rezdültek meg a hálók.

(origo)

Címkék: foci foci vb

A bejegyzés trackback címe:

https://hirdobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr252087019

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása