Az alább teljességében, mint mindig, először nálunk (saját szkennelés) olvasható mai Magyar Nemzet-anyag legfontosabb megjegyzése:

„- Már több gerendámat ellopták, minden nap visszajárok, hogy megvan-e még mindenem - panaszolja rezignáltam a félhomályban az egyik férfi.”

Mindezt egy cigány mondta, akinek aztán tényleg nem érdeke a saját fajtájának negatív színben való feltüntetése, azaz nem fog oda fosztogatást hazudni, ahol nincs. Azt meg még egy legelvakultabb cigányfajvédő sem állíthatja, hogy fehér fosztogatók pont cigánytelepre mennek - ha lennének is ilyenek, nem ott tevékenykednének, ismerve az orkok hirtelen haragját és megszállottan lincselő, gyilkoló hajlamát. Fehérnek nem érné meg pont egy cigánytelepet fosztogatni – túl rizikós.

A teljes cikk:

Csodát remélnek a boldvai cigányok
Út menti sátrakban várják az ár elvonultát Boldván a romák, mert az Ördög-patak áradása miatt a cigánysor minden háza víz alá került. Állítják, magukra hagyták őket, egymást mentették, az egyszer ott járt tűzoltókon kívül senki nem néz feléjük. A sátrakat, házakat több család osztja meg, fáznak, éheznek, napról napra élnek. És csodát remélnek.

Edelény felől közelítve Boldvát nem mindennapi látványban van része a településen keresztül haladó autósnak. Az út mentén romák sátoroznak, tábortüzek, fáklyák fénye mellett ücsörögnek. Cigányzene szól, kislányok táncolnak az egyik ház előtt. A kerítés mellett beszélgető két asszonytól gyorsan megtudjuk az alkalmi táborozás okát: a település szélén fekvő roma telepet szinte teljes egészében elöntötte a megáradt és a Bódva által is visszaduzzasztott Ördög-patak, az ott élők kénytelen voltak értékeiket hátrahagyva menekülni. Ki az átmeneti szállásokon, ki rokonainál húzta meg magát, sokaknak azonban már csak az utca maradt.

Pillanatok alatt elkeseredett romák fognak körbe, árad belőlük a panasz. - Legalább hétszázunknak kellett kimenekülni - mondja beletörődötten Aranyosi Miklós, miközben az elöntött telep felé haladunk. Mondja, ablaka párkányáig állta víz, bútoraik, ruháik azóta is a házban áznak. Lázi Jenő azzal egészíti ki, a cigánysor legtöbb épülete úgynevezett szilikátblokkból, azaz vert salakból épült, több ház falán máris megjelentek a repedések.

Gumiruhában indulunk a romák házaihoz. A víz egyre mélyül, az Akácfa utcán már mellig ér a bűzös, barna ár. A kertekben álló árnyékszékek az épületekhez hasonlóan elmerültek az áradatban; lépteinkre óriási gilisztatetemeket, elpusztult békák testét löki tova a víz.

- Drága Máriám, mi lesz velünk? - jajveszékel Horváth Tiborné bejáratuk ajtaja előtt. Velünk tér vissza először azóta, hogy fejvesztve menekültek el a víz támadása elől. „Nehogy felkapcsold a villanyt!" - szól Horváth Tiborra ismerőse, miközben az a bedagadt bejárati ajtóval küzd. A házba lépve elviselhetetlen szag fogad, a lábszárig érő szennyezett vízben álló bútorok szellőztetés hiányában erőteljes rothadásnak indultak. Mindenük odalett, biztosításuk nincs. - Jó ha tíz családnak van - veti közbe Lázi Jenő.

Igényes bőrgarnitúra elemei fekszenek az asztalokon Gagyi Kálmánéknál, konyhabútorát azonban nem tudták megemelni, az vízben ázik. - A fürdőszobám lefolyójából visszatört a szennyvíz, elöntött mindent - mondja, miközben az elrohadt laminált padlón kifelé tartunk a házából. Gagyiéknak kivételesen van biztosításuk, de addig a társaság képviselője nem tudja a kárukat felmérni, amíg méteres a víz az utcában. A következő házhoz tartunk, eldőlt mobil toalett kéklik a szürkületben - még a májusi árvíz idejéből maradt itt. A távolban kutyák vonyítanak keservesen, Láziék verandájára is beköltözött kettő, ott találtak menedéket. A büdös vízben lötyög Bódi Antal franciaágya, kapkodva menekültek: még mindig a fekvőhely felett lebeg az ágynemű, ahogy a szőnyegek is a víz színén úsznak.

Piroslik az ég alja, a csillagok fényénél hatalmas fekete szúnyograjok sávozzák az eget. - Csak az fáj, miből hozzuk mindezt helyre, sokunknak nincs munkája, húszunkat nemrég bocsátottak el a válság miatt - kesereg Lázi Jenő.

A távolban az állomás fénye sejlik; a romák elmondják, hogy az Ördög-patak valaha a vasút mellett futott, de a nyolcvanas években a medrét elterelték több száz méterrel a roma telep irányába, nem tudják, miért.

Közben ránk sötétedik. Az út mentén tábortüzek világítják meg az elkeseredett emberek arcát. Több család kénytelen egy nagy sátorban meghúzni magát, ételben, takaróban is hiányt szenvednek.

Budai István, a kisebbségi önkormányzat elnöke leszögezi: magukra hagyták a boldvai romákat.

- Nem vettek minket komolyan a katasztrófavédők, szerencsére nem történt tragédia, de bekövetkezhetett volna - nyomatékosít. Hozzáteszi: azóta sem nézett feléjük senki a polgármesteren kívül.

- Még egy teherautót sem küldtek, amivel kimenthettük volna az ingóságokat. Egyszer voltak itt a tűzoltók, talán egy órát, de azt mondták, már menthetetlen a telep - mondja, hozzáfűzve, hogy több százan kénytelen sátrazni vagy rokonaiknál meghúzni magukat. Helikopter pásztázza reflektorral a települést, betekintve az eláztatott sorra, fáklyák fénye világítja be az utcákat. - Már több gerendámat ellopták, minden nap visszajárok, hogy megvan-e még mindenem - panaszolja rezignáltam a félhomályban az egyik férfi. Mondja, minden ingóságát videóra rögzítette, de hogy ki téríti meg a kárát, nem tudja.
(Kuruc.info)