Ha az átlagostól testesebb kisgyerek voltál, valószínűleg van képed arról, milyen érzés az osztály kitaszítottjai közé tartozni. A gyerekek ugyanis kegyetlenek, nem válogatnak az eszközökben, az előítéletek kisiskolás korban pedig sokak életét keserítik meg. Egy új kutatásból kiderült, hogy az öt év tíz év közötti kicsik kerülik kövér társaikat, ami egyenes utat jelenthet a gyerekkori depresszióhoz és a későbbi étkezési zavarokhoz.
A Brit Pszichológiai Társaság 414 öt és tíz év közötti gyerkőc testtömeg-indexét számolta ki, aminek alapján három csoportot különítettek el egymástól: a túlsúlyos, átlagos és vékony gyerekek csoportját. Minden gyereket arra kértek, válasszanak három osztálytársat, akit szívesen hívnának meg egy bulira magukhoz, és mondjanak három olyan nevet is, akit a legkevésbé szeretnének a bulin látni. Az eredmény kicsit sem volt megnyugtató: a gyerekek átlagos és vékony osztálytársak neveit emelték ki, míg a legkevésbé népszerűek a túlsúlyos társaik voltak. Furcsa módon a túlsúlyos diákok is inkább átlagos vagy vékony testalkatú társaságot hívtak magukhoz, ahelyett, hogy hozzájuk hasonló nagydarab barátokat próbáltak volna begyűjteni. A legmeglepőbb az, hogy a vékonyság-kultusz leginkább a fiúk körében öltött komoly méretet, egyes korcsoportokban egyetlen kövér gyerek sem kapott meghívót.
A krétai egyetem két görög kutatóját, Dr Ekaterina Kornilakit és Dr Gregory Chlouverakist az is érdekelte, vajon mi lehet az oka annak, hogy súly alapján osztályozzák a gyerekek társaikat. Az előbbi kutatás folytatásaként tehát különböző történeteket mondtak a gyerekeknek, amelyben negatív és pozitív szereplők egyaránt helyet kaptak. A mesedélután végén az volt a feladat, hogy a gyerekek megnézzék a történetek főszereplőit ábrázoló képeket, és eldöntsék, melyik figura melyik karakterhez - a „jóhoz” vagy a „rosszhoz” - tartozhat. Valójában mindegy rajz ugyanazt a figurát ábrázolta, csak grafikus programok segítségével kövérebb és soványabb kiadásokban: ennek ellenére 95 százalékban (!) a kövér figurákhoz társították a negatív személyiségjegyeket: az irigységet, a gonoszságot, a lustaságot és az erőszakos viselkedést. A sovány és átlagos testalkatú figurák ezzel szemben mindig a „jó oldalra” kerültek.
Vajon mi az oka annak, hogy már egészen fiatal korban kiközösítik, kinézik az emberek a kövéreket? Egyértelmű, hogy a reklámokban, magazinok címlapján, divatbemutatókon és filmekben felbukkanó zörgő csontú modellek és sztárok azt az üzenetet küldik a gyerekek felé, hogy csak a sovány - de legalábbis átlagos testalkatú - ember válhat sikeressé, boldoggá, népszerűvé és szerethetővé. Nem sokat segít a helyzeten az őrült fogyi-ipar sem: elképesztő üzletlánc épült az elmúlt évtizedekben a fogyasztószerek, diétás termékek, speciális étrendek közé, így aztán bárki, aki nyitott szemmel jár, voltaképpen úgy nő fel, hogy a sejtjeibe ég a tudat, hogy csak hurkák és hájak nélkül lehet teljes értékű ember. A gyerekek pedig ösztönösen átveszik a mintát, elvégre ha maradat tolláról, embert barátjáról ismerhetünk fel, akkor mégis ki akarna szerencsétlen, kudarcra ítélt senkikkel együtt lógni? Ahhoz, hogy ez változzon, egészen más hozzáállásra - és persze kommunikációra - lenne szükség…
A Brit Pszichológiai Társaság 414 öt és tíz év közötti gyerkőc testtömeg-indexét számolta ki, aminek alapján három csoportot különítettek el egymástól: a túlsúlyos, átlagos és vékony gyerekek csoportját. Minden gyereket arra kértek, válasszanak három osztálytársat, akit szívesen hívnának meg egy bulira magukhoz, és mondjanak három olyan nevet is, akit a legkevésbé szeretnének a bulin látni. Az eredmény kicsit sem volt megnyugtató: a gyerekek átlagos és vékony osztálytársak neveit emelték ki, míg a legkevésbé népszerűek a túlsúlyos társaik voltak. Furcsa módon a túlsúlyos diákok is inkább átlagos vagy vékony testalkatú társaságot hívtak magukhoz, ahelyett, hogy hozzájuk hasonló nagydarab barátokat próbáltak volna begyűjteni. A legmeglepőbb az, hogy a vékonyság-kultusz leginkább a fiúk körében öltött komoly méretet, egyes korcsoportokban egyetlen kövér gyerek sem kapott meghívót.
A krétai egyetem két görög kutatóját, Dr Ekaterina Kornilakit és Dr Gregory Chlouverakist az is érdekelte, vajon mi lehet az oka annak, hogy súly alapján osztályozzák a gyerekek társaikat. Az előbbi kutatás folytatásaként tehát különböző történeteket mondtak a gyerekeknek, amelyben negatív és pozitív szereplők egyaránt helyet kaptak. A mesedélután végén az volt a feladat, hogy a gyerekek megnézzék a történetek főszereplőit ábrázoló képeket, és eldöntsék, melyik figura melyik karakterhez - a „jóhoz” vagy a „rosszhoz” - tartozhat. Valójában mindegy rajz ugyanazt a figurát ábrázolta, csak grafikus programok segítségével kövérebb és soványabb kiadásokban: ennek ellenére 95 százalékban (!) a kövér figurákhoz társították a negatív személyiségjegyeket: az irigységet, a gonoszságot, a lustaságot és az erőszakos viselkedést. A sovány és átlagos testalkatú figurák ezzel szemben mindig a „jó oldalra” kerültek.
Vajon mi az oka annak, hogy már egészen fiatal korban kiközösítik, kinézik az emberek a kövéreket? Egyértelmű, hogy a reklámokban, magazinok címlapján, divatbemutatókon és filmekben felbukkanó zörgő csontú modellek és sztárok azt az üzenetet küldik a gyerekek felé, hogy csak a sovány - de legalábbis átlagos testalkatú - ember válhat sikeressé, boldoggá, népszerűvé és szerethetővé. Nem sokat segít a helyzeten az őrült fogyi-ipar sem: elképesztő üzletlánc épült az elmúlt évtizedekben a fogyasztószerek, diétás termékek, speciális étrendek közé, így aztán bárki, aki nyitott szemmel jár, voltaképpen úgy nő fel, hogy a sejtjeibe ég a tudat, hogy csak hurkák és hájak nélkül lehet teljes értékű ember. A gyerekek pedig ösztönösen átveszik a mintát, elvégre ha maradat tolláról, embert barátjáról ismerhetünk fel, akkor mégis ki akarna szerencsétlen, kudarcra ítélt senkikkel együtt lógni? Ahhoz, hogy ez változzon, egészen más hozzáállásra - és persze kommunikációra - lenne szükség…
(NEON)
