A vasárnap esti heves esőzések után újabb viharok várhatók hétfőn. A hétvégi időjárás miatt több helyen akadozik a vonatközlekedés. A védvonalakon dolgozók számára nem jó hír, hogy a héten többször is nagy mennyiségű csapadékra kell számítani. A Hármas-Körös vízszintje alig csökken, és a Tisza is csak lassan apad Csongrádnál.
Vasárnap este újabb heves esőzések pusztítottak. Az özönvízszerű eső a legtöbb gondot a Nógrád megyei Szécsény környékén lévő 14 településen okozta, ahol több mint hatvan embert kellett kitelepíteni az elöntött házakból.
Endrefalván 150-160 lakóházat veszélyeztet a közeli patak, harminc embert ezekből a házakból a helyi közösségi házban helyeztek el. Nagylócon három ház került veszélybe, három embert a rokonaiknál helyeztek el. Nógrádmegyeren összedőlt egy vályogház, tíz embernek kellett rokonokhoz költözni. Béren két embert tűzoltók menekítettek ki a hirtelen a településre zúduló víz elől. Szalmatercsen három ház került veszélybe, azokból kilenc embert kellett kiköltöztetni.
Ecsegen még hétfő reggel is tartottak a védekezési munkák, 60-80 ház került veszélybe. A tűzoltók és rendőrök csónakokkal menekítik ki a még a veszélyeztetett részen lévő 20-25 embert. A települést lekapcsolták az áramszolgáltatásról, mert víz alá került a transzformátorház is. Mihálygergén és Egyházasgergén sincs áram. Perényben, Kisgécen és Alsótoldon homokzsákokat kellett bevetni az áradó patakok miatt, Kisgécen öt embert ki is kellett telepíteni.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tíz településről jeleztek kisebb-nagyobb viharkárokat. Bács-Kiskun megyében is több helyen volt esőzés, főleg Soltvadkertnél esett rövid idő alatt nagy mennyiségű eső. Pest megyében egész éjjel dolgoztak a tűzoltók, Cegléd, Abony és Törtel térségében.
Elmosta az eső a vasúti pályát
A vasárnap esti esőzés miatt autóbuszok viszik az utasokat a Dombóvár-Bátaszék vonalon Dombóvár és Máza-Szászvár között, mert Mágocs-Alsómocsolád települést és az állomást elöntötte a belvíz - közölte a MÁV.
Szécsény és Ipolytarnóc között több helyen elmosta az esőzés a vasúti pályát. Az utasoknak autóbuszra kell átszállniuk Karád és Mernye, Olaszliszka-Tolcsva és Sátoraljaújhely, Sajóecseg és Tornanádaska, valamint Nógrádkövesd és Balassagyarmat között is, ami 10-15 perces késést okoz.
Ugyancsak vonatpótló autóbuszra kell szállni több napon keresztül Csajág és Balatonkenese között, a löszfal állapota miatt.
A közlemény szerint csökkentett sebességgel közlekednek továbbra is a vonatok az árvíz, illetve a belvíz miatt a Budapest-Győr-Hegyeshalom a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs, a Dombóvár-Kaposvár-Gyékényes, a Budapest-Miskolc-Sátoraljaújhely vonalon, valamint Szolnok és Szajol között a Tisza magas vízállása miatt. Az erre közlekedő vonatok utasainak 10-20 perc közötti késésre kell számítaniuk.
Narancssárga riasztás
Az Országos Meteorológiai Szolgálat narancssárga riasztást adott ki Közép-Magyarország egyes részére, valamint Észak- és Dél-Alföldre. Ezeken a területeken az előrejelzés szerint felhőszakadásra, heves zivatarra, 90 kilométer feletti széllökésekre kell számítani.
Néhol előfordulhat, hogy pár óra alatt 50 mm-nél nagyobb mennyiségű csapadék esik.
A helyzet kedden sem változik túl sokat: folytatódik a borongós időjárás, esőre, záporokra főleg a déli területeken számíthatunk. A Dunántúlon és északkeleten erős, másutt élénk északi-északnyugati szélre van kilátás, melyeket viharos lökések kísérhetnek. A legalacsonyabb hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul majd.
Árvízi helyzet
Gyakorlatilag nem változott a Hármas-Körös vízszintje a Tisza visszaduzzasztó hatása miatt; a folyón Szarvasnál vasárnapra egy centiméterrel csökkent, lejjebb Gyomaendrődnél viszont nem változott a vízoszlop magassága - közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.
A Tisza Csongrádnál bár nagyon lassan, de elkezdett apadni. A folyó vízszintje három-négy centimétert csökkent a korábbi napok 867 centiméteres maximumához képest, Szegednél azonban még a tetőzést várják.
(MTI)

Címkék: vihar esőzések

A bejegyzés trackback címe:

https://hirdobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr752097679

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása