A Függelékben olvasható eredetijű cikkből kiderül, hogy pont egy hónapja, június 7-én két cigány cigit kért egy 1984-ben született Espoo-beli férfitől, majd azt combon szúrták. (A comb cigányaink kedvenc célpontja. Tudják, hogy ha eltalálják az ütőeret, akkor áldozatuk egyszerűen elvérzik és meghal. Nem csoda, hogy olyannyi combon szúrós cigányhírt hoztunk már le; lásd pl. EZT)

Ami feltétlen figyelmet érdemel, az az, hogy a rendőrség, ill. az annak közleményét átvevő finn médiumok (Helsingin Sanomat [ITT], Ilta-Sanomat [ITT], Vartti [ITT] stb.) mind-mind egyértelműsítik az elkövetők cigány származását az „egyenes szárú nadrágot és inget viseltek” kitétellel („Miehen mukaan molemmilla miehillä oli suorat housut ja kauluspaidat.”). Ez a finn médiában a „cigány” egyik megfelelője (a többi pl. a „népviseletben levő”, „nagyszoknyájú nő” és „dél-európai kinézetű”). Ennek oka az, hogy a hagyományőrző (azaz bűnöző-élősködő) orkok arrafelé csak és kizárólag a saját népviseletükben hajlandóak az utcára lépni, így arról nagyon könnyen és már távolról, egyértelműen felismerhetők.

Ahogy ebből a példából is látható, normálisabb országokban gyakorlatilag kivétel nélkül megírják a rendőrségi közleményekben, ha cigány követ el valamit, hiszen az elkövető személyének beazonosításakor nagyon jó támpont annak fajtája. Csak nálunk van mély kuss. Vajon miért nem vehetjük át a finn példát ebben (is)? (Arról most szólni sem merünk, hogy a finn vidéken, kis falvakban a helyiek előszeretettel mészárolják le a bűnelkövetésen kapott cigányokat, olyan szinten torkig vannak a bűnözésükkel, az élősködésükkel, a gyilkosságaikkal, azzal, hogy a finnországi füstösök – hasonlóan magyarországi társaikhoz – csak kolonc, eltartandó, bűnöző, az egész országot hátráltató csürhe, akit legszívesebben mindenki döglötten látna. Hát igen – az egy normális ország, a finnek megvédik a saját érdekeiket.)
Az eredeti cikk:
Miestä puukotettiin jalkaan Espoossa

Puukko heilui Espoossa lauantaiyöllä noin kello yhden aikaan. Sivalluksen jalkaansa sai vuonna 1984 syntynyt mies.

Espoon poliisi mukaan uhrin kimppuun oli hyökännyt kaksi noin 20-30-vuotiasta miestä. He olivat pyytäneet ensin uhrilta tupakkaa, minkä jälkeen he olivat puukottaneet miestä jalkaan.

Poliisin mukaan uhrin vammat eivät ole hengenvaaralliset. Hyökkääjät olivat sonnustautuneet uhrin kertoman mukaan kauluspaitoihin ja suoriin housuihin.

Mahdollisia havaintoja pyydetään ilmoittamaan Espoon väkivaltarikostutkintaan, numeroon 071 8738330.
(Kuruc.info)

Címkék: cigánybűnözés

A bejegyzés trackback címe:

https://hirdobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr772134787

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása