A betakarítás jelenlegi állása alapján már látszik, hogy a vártnál gyengébb lesz Magyarországon az idei gabonatermés, búzából például egy átlagos évben a szokásosnál körülbelül 40 százalékkal teremhet kevesebb hektáronként – mondta budapesti sajtótájékoztatóján Domján Gergely, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) alelnöke szerdán.
Magyarországon több mint egymillió hektáron termelnek búzát, egy átlagos évben 5 tonna a hektáronkénti termésátlag. A búza aratása nemrég elkezdődött, így a betakarításról csak később állnak rendelkezésre pontos adatok, ugyanakkor idén jóval kisebb termésre lehet számítani – mondta Domján Gergely.
Hozzáfűzte: az alacsonyabb termés nem veszélyezteti a belső ellátást, és azokon a területeken, ahol nem volt ennyi csapadék, ott rendelkezésre fog állni a megfelelő mennyiségű és minőségű kenyérgabona, míg a gyengébb minőségű gabonatermés használható takarmányozásra.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint tavaly a 2008-asnál 22 százalékkal kevesebb, 4,4 millió tonna búza termett Magyarországon. Kis Miklós, a MAGOSZ Ifjúgazda Tagozatának elnöke kiemelte: az idei gabonatermés mennyiségét azért nehéz előre megbecsülni, mert az aratásra már készen álló gabonatáblákban sokhelyütt lehetnek olyan, kívülről nem látszó vízállások, amelyek miatt azokat a részeket nem lehet learatni.
Domján elmondta, hogy nemcsak búzából, hanem a már learatott árpából és repcéből is kevesebb az idei termés. Az árakról szólva hangsúlyozta: az árpa intervenciós ára tonnánként 101 euró, így 30 000 forint körül kellene lennie az árpa árának, azonban ez várhatóan csak 21 000-23 000 forint lesz, amely a támogatásokkal együtt sem kompenzálja a gazdák termelési költségeit. Felhívta a figyelmet arra, hogy ha egy gazdálkodónak több éven keresztül veszteséges a tevékenysége, akkor kérheti a földbérleti díj csökkentését a földtulajdonostól.
(MTI)

Címkék: gazdaság anyaország

A bejegyzés trackback címe:

https://hirdobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr42136907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása