Egy 500 négyzetméteres családi ház is szerepel – négy másik ingatlan mellett – Martonyi János külügyminiszter vagyonnyilatkozatában. Pintér Sándor belügyminiszter egy 400 négyzetméteres ház, és egy 150 négyzetméteres lakás tulajdonosa is – több másik ingatlan mellett. Réthelyi Miklós – többek között – egy 120 négyzetméteres balatoni nyaralóban pihenhet.
Igazi ingatlangurukat találni az Orbán-kormány tagjai között, a szerda reggel nyilvánossá vált vagyonnyilatkozatok alapján. Martonyi László öt ingatlannal rendelkezik, ebből kettőnek felerészben tulajdonosa, háromnak pedig felerészben haszonélvezője. Ezek között van egy 500 négyzetméteres szadai családi ház, egy 150 négyzetméteres lakás Budapest XII. kerületében, valamint két aszófői és egy zebegényi ingatlan.
A külügyi tárca vezetője nagy értékű ingóságai között feltüntetett két autót, egy Audi A6-ost, amelyet 2006-ban vett és egy 1996-ban vásárolt Opel Astrát. Mindkettőnek felerészben tulajdonosa. A mindenkori képviselői alapdíj hathavi összegét meghaladó értékű ingóságok között említ szőnyegeket, bútorokat, festményeket, ezüstöt és porcelánt.
Jó az a kis takarék is
Martonyi János 80 millió forint értékű részvénnyel és 40 millió forintnyi befektetési jeggyel rendelkezik. Takarékbetétben elhelyezett megtakarítása 50 millió forint. A mindenkori képviselői alapdíj hathavi összegét meghaladó pénzintézeti számlakövetelése összesen 1,8 millió forint. Tartozása nincs a külügyminiszternek.
Jövedelemnyilatkozatában - az állami vezetői illetményén kívüli adóköteles jövedelmek között - a szegedi egyetemen egyetemi tanárként kapott bruttó fizetését tünteti fel, amely havi 230 ezer forint. (Foglalkozását nem szünetelteti.) Martonyi Jánosnak egy gazdasági társaságban van érdekeltsége, részvényesként két százalék a tulajdoni érdekeltségének jelenlegi aránya.
Pintér Sándor vagyonnyilatkozata szerint szintén nagy ingatlanguru: a belügyminiszternek több lakóingatlana van a II. kerületben, többek között egy 400 négyzetméteres ház és a hozzá tartozó 2.246 négyzetméteres telek tulajdonosa, és szintén tulajdonosa egy 224 négyzetméteres siófoki ingatlannak is, de van egy 155 négyzetméteres lakása a VII. kerületben is. Ezeken kívül Csömörön van egy zárt kertes ingatlana, valamint rendelkezik több hektár szántóval, egy több mint kétezer négyzetméteres sarudi külterületi ingatlannal, vannak garázsai, továbbá Szihalmon egy 150 és egy 70 négyzetméteres nyaraló tulajdonosa, de van nyaralója Szigetmonostoron is.
Egy Wartburggal robog
A belügyminiszter egy Wartburg típusú személygépkocsival rendelkezik, amelyet 1995-ben örökölt. Vízi és légi jármű, valamint nagy értékű műalkotás, védett gyűjtemény nincs a birtokában. Értékpapírban elhelyezett megtakarításai és egyéb befektetései között többet is feltüntetett Pintér Sándor, ezek közül a legnagyobb értékű egy több mint 340 millió forintos befektetési jegy.
Pintér Sándor vagyonnyilatkozata szerint nagyjából 1,5 millió forint készpénzzel rendelkezik, pénzintézeti számlakövetelése 1,5 millió forint, cégei eladásából származó további követelése 340 millió forint 2010-ben, 2013-ig pedig további 1,5 milliárd forint. A nyilatkozat szerint a belügyminiszter nem tulajdonosa gazdasági társaságnak, köztartozása nincs, az ingatlanok vásárlására felvett kölcsön összege 260 millió forint. Miniszteri fizetése 1,15 millió forint, ezen felül havi 130.840 forint nyugdíjban részesül.
A Fellegi-birtok
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter egy 215 négyzetméteres szentendrei családi ház felének tulajdonjogával rendelkezik 1993-óta. Szintén Szentendrén egy 83 négyzetméteres lakás és egy 88 négyzetméteres társasházi lakás tulajdonosa felerészben, ezeket 2001-ben vásárolta. Van még egy 2007-es Volvo S80-as autója.
A korábbi nagyvállalkozónak 44,8 milliós biztosítása van forintban, illetve 570 ezret fizet évente életbiztosításra, ezeken kívül van két eurós biztosítása is, az egyik 387 ezer euró, nagyjából 111 millió forint, a másik 7000 eurós, azaz körülbelül 2 millió forint értékű. A miniszternek összesen 8,7 millió forintos tartozása van forintban és devizában. Fellegi Tamás vagyonnyilatkozatában a Smart-A Tanácsadó Bt. 50 százalékos tulajdonrésze szerepel.
A nemzeti erőforrás miniszter Réthelyi Miklós egy II. kerületi, 46 négyzetméteres és egy 39 négyzetméteres lakás tulajdonosa felerészben. Negyedrészben tulajdonosa továbbá egy 120 négyzetméteres keszthelyi nyaralónak. A miniszternek egy kilenc éves Opel Astrája van. Összesen 12,6 millió forint megtakarítása van forintban és devizában. Hitele, törlesztése a nyilatkozat szerint nincs. Réthelyi Miklós a miniszteri fizetésén kívül a Magyar Tudományos Akadémiától doktori honoráriumként havi bruttó 90 ezer forintot visz haza.
(MTI, FH, Hírszerző)

Címkék: zsidóbűnözés anyaország

A bejegyzés trackback címe:

https://hirdobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr42121444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása