A máglyára való náciA labdarúgó világbajnokság sem múlhat el anélkül, hogy a 20-21. század pestise, az ún. politikai korrektség néven definiált tudatroncsoló elmebetegség ne szedne újabb áldozatot egy - látszólag - apolitikus társadalmi szférával, a sporttal összefüggésben is. Nekünk, a csonkaországi börtönlétre és a két világháborúban is kapitulációra ítéltetett magyarságnak annyi vigaszunk lehet e tekintetben, hogy a nagyhatalomnak számító Németországban még az otthoninál is rosszabb a helyzet.

Történt ugyanis, hogy a Németország-Ausztrália labdarúgó mérkőzésen az európai ország csapata fölényes, 4-0 arányú győzelmet aratott az ellenfél nemzeti tizenegye felett. Az első félidő eseményeit elemezve a szünetben Miroslav Klose fejesgóljával kapcsolatban a ZDF állami televízió műsorvezetője, Katrin Müller-Hohenstein olyan kifejezést használt, amely ugyan a német köznyelvben mindennapos, ám a nagy nyilvánosság előtt semmi esetre sem ildomos, sőt, ajánlatos hangoztatni, kiváltképp nem az állami televízióban, egy kiemelkedően csúcsnézettségű műsorban. Müller Hohenstein azt próbálta meg érzékeltetni, hogy a remek gól a csatár számára milyen nagy megkönnyebbülést jelenthet a korábban őt ért kritikák miatt, és ezt az élményt az "innerer Reichsparteitag" kifejezés használatával juttatta kifejezésre, amely "belső birodalmi pártnapot" jelent.

A szókapcsolat a Harmadik Birodalom korában megtartott rendkívül szuggesztív, dekoratív, valamint közösségformáló hatással és katartikus kisugárzással bíró nürnbergi birodalmi pártnapokra utal, melyekről a korszak talán legzseniálisabb rendezője, a 2003-ban, 101 esztendős korában elhunyt Leni Riefenstahl készített filmeket, s ezek közül a mozitörténet egyik klasszikusának számít az 1934-es nürnbergi NSDAP-kongresszusról forgatott Triumph des Willens (Az akarat diadala) című filmeposz. (Természetesen Riefenstahl műve mind Németországban, mind hazánkban indexen lévő, tiltott gyümölcs, a Gede-testvérek kultúrmissziós tevékenységének köszönhető, hogy néhány éve magyar feliratozással megtekinthető, a Veit Harlan rendezte Jud Süss és az Erich Waschneck által készített Rotschildok című Reich-beli kultuszfilmekkel egyetemben.) Igaz, a mai német hétköznapi beszédben az "innerer Reichsparteitag" kifejezés eredeti jelentése meglehetősen elhomályosult, s a műsorvezető is a "megkönnyebbülés", "örömünnep" értelemben használta, azonban ettől függetlenül az 1945 óta eltiprói történelemszemléletével és kulturális értékrendjével mentálisan megfertőzött, nemzeti önazonosság-tudatát feladó német közvélemény ezt az "elszólást" nem tudta megbocsátani Müller-Hohensteinnak.

Már a német-ausztrál mérkőzés második félidejében felháborodott hangvételű telefonokat, sms-eket és e-maileket kapott a ZDF a műsorvezető "botrányos nácibeszéde" miatt. Ezt követően kezdetét vette a szokásos jelenkori inkvizíciós tortúra: a kiváló televíziós személyiség ellen fegyelmi eljárást indítottak, s e poszt-auschwitzi boszorkánypernek minden bizonnyal az lesz a végeredménye, hogy Müller-Hohensteint kirúgják a német állami televíziótól.

Korántsem lenne ez meglepő. Precedens már volt hasonló esetre. 2007-ben Eva Hermant, a közismert híradós sztárt bocsátották el a másik német közszolgálati adótól, az ARD-től, miután cikkeiben és több könyvében olyan "veszedelmes, eretnek tévtanokat" kezdett hirdetni, melyekben dicsérte a hitleri Németország családmodelljét és -politikáját, történelmi tévútnak minősítette a feminizmus ideológiáját, érték- és társadalomrombolónak a '68-as nemzedék politikai tevékenységét, végül követendőnek az iszlám vallású népek, illetve közösségek családi életét.

A liberális tolerancia valódi arcát mutatja az az eset is, amikor a későbbiekben a ZDF-televízió egyik talk-show műsorának házigazdája nemes egyszerűséggel kitessékelte Hermant a stúdióból, amikor az asszony belekezdett "retrográd" nézeteinek ismertetésébe. Pedig Herman távolról sem nevezhető neonácinak, esetleg holokausztrevizionistának, hiszen közbotrányt okozó tételmondata ekképpen hangzott: "Embertelen időszak volt, egy őrült, veszélyes politikussal, aki pusztulásba vezette a német népet - ezt mindannyian tudjuk. De volt akkor valami jó is, értékek, gyerekek, anyák, családok, összetartozás." Kérdezhetnénk, vajon mi lehet a problémája a fentebbi kijelentéssel a németországi "mértékadó", liberális széplelkeknek? Azon túl, hogy a Führer nem volt sem őrült, sem veszélyes (olyan mértékben semmiképpen sem, mint a sokszoros háborús bűnös Churchill, Roosevelt és Sztálin), s természetesen nem ő vezette a német népet a pusztulásba. Jellemző a polkorrektség és a filoszemitizmus vírusával megfertőzött németországi viszonyokra, hogy maga az itteni Mazsihisz, azaz a Zentral Raat der Juden (Központi Zsidó Tanács) is úgy foglalt állást Müller-Honenstein ominózus kifejezésével kapcsolatban, hogy annak nem kell különösebb jelentőséget tulajdonítani, s ez esetben nem antiszemita megnyilvánulásról van szó.

Ezen kis rémhistóriák akár a történelmi vakvágányra tévedt Magyarországon is megeshettek volna, illetve bármelyik pillanatban be is következhetnek ilyen vagy hasonló események, különösen azután, miután nálunk is büntetőjogi tényállás a holodogmatika téziseinek tagadása. (Az pedig közismert dolog, hogy aki esetleg merészel olyan bátorságot tanúsítani, hogy alternatív módon mutatja be, illetve értelmezi a második világháború, ezen belül a Horthy- és Szálasi-éra katonai és politikai történéseit, az egyszersmind antiszemita és holokauszttagadó, hiszen a soá a világtörténelem alfája és ómegája is egyben.) No, és természetesen a nyelvpolitikai harc Magyarországon sem ismeretlen pótcselekvés mind a belpolitikai, mind a médiacsatározások felségterületén. Ezért nem javasolt például a következő szavak és kifejezések használata a nagy nyilvánosság előtt: élettér (különösképp üldözendő Lebensraum alakban), revízió, turul, szebb jövő, kitartás, irredentizmus és hasonló, vérgőzös képzettársításokat idéző verbális szörnyszülemény testvéreiké.

Kései utódaink a 20-21. századi történelmi forrásokat kutatva nyilván jót fognak majd derülni azon, hogy egy magát felvilágosultnak s mindentudónak hívő kor emberei miképpen vitatkozhattak efféle hiábavaló, banális ostobaságokon, miközben az európai fehér civilizáció a végnapjaihoz közelített feltartóztathatatlanul.

Berchtesgaden, 2010. június 24.

Lipusz Zsolt - Kuruc.info