Arn Gréta három játszmában nyert a 34. helyen kiemelt ukrán Katerina Bondarenko ellen a wimbledoni teniszbajnokság hétfői, első fordulójában, míg Szávay Ágnes nem jutott a 64 közé, mert kikapott a az orosz Jekatyerina Makarovától.

Arn az első játszma rövidítését 7-1-re nyerte, a másodikat azonban elveszítette 6:3-ra. Következett az utolsó szett, amelyben egymás adogatásait vette el a két teniszező, de a hajrát jobban bírta a magyar játékos, aki a 32 közé jutásért az ausztrál Alicia Molikkal mérkőzik.

Szávay az első szett hajrájában elvesztette adogatását, majd a folytatásban már 5:2-re vezetett, ám a szombati, eastbourne-i tornán diadalmaskodó Makarova feltámadt, és rövidítésben diadalmaskodott.


A harmadik magyar főtáblás, Czink Melinda várhatóan kedden kezd a hetedik helyen kiemelt lengyel Agnieszka Radwanska ellen.
   
A címvédő és hatszoros bajnok, 16-szoros Grand Slam-győztes Roger Federer a vártnál lényegesen nehezebben, csak öt játszmában nyert a kolumbiai Alejandro Falla ellen. Federer elbukta az első két szettet, majd utána nagy csatában egyenlített, és végül könnyedén hozta az utolsó játszmát.

Rosszabbul járt a Roland Garros idei női győztese, az 5. helyen kiemelt olasz Francesca Schiavone, aki kiesett, de kiemeltként búcsúzott a férfi mezőnyben 11. helyen rangsorolt horvát Marin Cilic, illetve a horvát Ivan Ljubicic (17.) is.

Eredmények, női egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
Arn Gréta - K. Bondarenko (ukrán, 34.) 7:6 (7-1), 3:6, 6:3
Makarova (orosz) - Szávay Ágnes 6:4, 7:6 (7-2)
V. Williams (amerikai, 2.) - De Los Rios (paraguayi) 6:3, 6:2
Peer (izraeli, 13.) - Ivanovic (szerb) 6:3, 6:4
Wickmayer (belga, 15.) - Riske (amerikai) 6:4, 5:7, 6:3  
Henin (belga, 17.) - Sevastova (lett) 6:4, 6:3
A. Bondarenko (ukrán, 28.) - O'Brien (brit) 6:3, 6:7 (10-12), 6:4
Oudin (amerikai, 33.) - Grönefeld (német) 6:3, 6:0
Barrois (német) - Koritceva (ukrán) 6:3, 6:4
Flipkens (belga) - Dubois (kanadai) 6:4, 6:4
Groth (ausztrál) - Voracova (cseh) 6:4, 6:3
Kulikova (orosz) - South (brit) 6:1, 6:2
Molik (ausztrál) - Kucova (szlovák) 6:2, 7:5
Pironkova (bolgár) - Lapuscsenkova (orosz) 6:0, 7:6 (9-7)
Kerber (német) - Mirza (indiai) 6:4, 6:1
Jankovic (szerb, 4.) - Robson (brit) 6:3, 7:6 (7-5)
Dusevina (orosz) - Schiavone (olasz, 5.) 6:7 (0-7), 7:5, 6:1
Kleybanova (orosz, 26.) - Zahlavova (cseh) 6:2, 6:3
Hlavackova (cseh) - Lertcheewakarn (thaiföldi) 6:3, 6:2
Wozniak (kanadai) - Daniilidu (görög) 7:5, 7:5
Lepchenko (amerikai) - Hradecka (cseh) 6:4, 7:5
Clijsters (belga, 8.) - Camerin (olasz) 6:0, 6:3
Bartoli (francia, 11.) - Görges (német) 6:4, 6:3
Petrova (orosz, 12.) - Malek (német) 6:4, 6:3
Zvonarjova (orosz, 21.) - Llagostera (spanyol) 6:4, 6:1
Kirilenko (orosz, 27.) - Vögele (svájci) 2:6, 6:4, 7:5
Svedova (kazah, 30.) - Hercog (szlovén) 6:1, 6:4
Csan (tajvani) - Schnyder (svájci) 6:0, 6:2
Sprem (horvát) - Mattek-Sands (amerikai) 6:3, 6:4
Perry (amerikai) - Jakimova (fehérorosz) 6:2, 4:6, 9:7
Martic (horvát) - Baltacha (brit) 2:6, 7:5, 6:3
Kudrjavcova (orosz) - Arvidsson (svéd) 6:4, 6:1

férfiak:
Roddick (amerikai, 5.) - Ram (amerikai) 6:3, 6:2, 6:2
Berdych (cseh, 12.) - Golubjov (kazah) 7:6 (7-5), 6:2, 6:2
Hewitt (ausztrál, 15.) - Gonzalez (argentin) 5:7, 6:0, 6:2, 6:2;
Isztomin (üzbég) - Wawrinka (svájci, 20.) 6:7 (5-7), 6:1, 2:6, 7:6 (7-4), 6:3
Kohlschreiber (német, 29.) - Starace (olasz) 6:3, 3:6, 6:3, 6:0
Becker (német) - Sweeting (amerikai) 5:7, 6:2, 6:2, 6:4
Llodra (francia) - Witten (amerikai) 6:4, 6:4, 6:7 (5-7), 6:3
Koroljov (kazah) - Schwank (argentin), 6:1, 7:6 (10-8), 4:6, 6:2
Dent (amerikai) - Chela (argentin) 6:3, 6:7 (2-7), 7:6 (7-3), 7:5
Luczak (ausztrál) - Robredo (spanyol, 30.) 2:6, 7:6 (7-3), 6:2, 7:5
Gabasvili (orosz) - Delgado (paraguayi) 2:6, 6:4, 6:4, 6:2
Clement (francia) - Tipsarevic (szerb) 6:3, 3:6, 6:4, 7:5  
Davigyenko (orosz, 7.) - Anderson (dél-afrikai) 3:6, 6:7 (3-7), 6:3, 7:5, 9:7
Mayer (német) - Cilic (horvát, 11.) 6:2, 6:4, 6:1
Montanes (spanyol, 28.) - Lorenzi (olasz) 6:3, 7:6 (7-5), 6:2
Hanescu (román, 31.) - Kuznyecov (orosz) 6:7 (4-7), 7:6 (7-3), 6:3, 1:6, 7:5
Troicki (szerb) - Kunyicin (orosz) 6:3, 6:4, 6:1
Schüttler (német) - Turszunov (orosz) 6:2, 6:2, 6:3 
Beck (szlovák) - Ventura (spanyol) 6:3, 6:1, 4:6, 6:2
Ilhan (török) - Daniel (brazil) 6:7 (4-7), 4:6, 6:2, 6:3, 6:1   
Federer (svájci, 1.) - Falla (kolumbiai) 5:7, 4:6, 6:4, 7:6 (7-1), 6:0
Melzer (osztrák, 16.) - Brown (jamaicai) 6:3, 4:6, 6:2, 6:3
Przysiezny (lengyel) - Ljubicic (horvát, 17.) 7:5, 7:6 (7-5), 6:3
Monfils (francia, 21.) - Mayer (argentin) 6:1, 7:6 (11-9), 6:2
Lopez (spanyol, 22.) - Levine (amerikai) 7:6 (7-2), 3:6, 6:2, 6:3
Bozoljac (szerb) - Massu (chilei) 7:6 (7-3), 3:6, 6:3, 7:6 (9-7)
Evans (amerikai) - Galung (holland) 6:3, 7:6 (14-12), 6:3
Fish (amerikai) - Tomic (ausztrál) 6:3, 7:6 (10-8), 6:2
Brands (német) - Andrejev (orosz) 7:6 (7-5), 7:6 (7-4), 7:5       
Berankis (litván) - Ball (ausztrál) 6:2, 6:0, 3:6, 7:6 (7-5)
Lu (tajvani) - Zeballos (argentin) 7:5, 6:4, 6:3

(MTI)

Címkék: wimbledon roger tenisz federer szávay ágnes gréta arn

A bejegyzés trackback címe:

https://hirdobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr342099617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása