Nem kell több pláza Szegeden

 2010.06.19. 11:19

Az önkormányzati képviselő egyéni indítványában kifejti: a kilencvenes évek óta egyre nagyobb kereskedelmi létesítmények épültek Szegeden. A bevásárlóközpontok elhelyezkedése alkalmazkodott a nagy árvíz után kialakult sugaras-gyűrűs városszerkezethez. A politikus eredménynek tartja azt is, hogy a központokat korábban is beépítésre szánt területeken, több esetben felszámolt ipartelepeken létesítették, így kialakításuk nem járt a zöldterület csökkenésével.

Egy 2007-ben készített tanulmány szerint Szegeden már szükségtelen a nagy kereskedelmi létesítmények telepítésének ösztönzése, mivel megfelelő az ellátottság, és - a tervezett beruházásokat is figyelembe véve - lényegében minden városrészből gyorsan elérhető egy-egy áruház.

Az alpolgármester szerint a jelenlegi kereskedelmi struktúra megfelelően biztosítja a vásárlók számára fontos árversenyt, alkalmazkodik a városszerkezethez, ezzel minimalizálja a közlekedési terhelést, és nem jár zöldterületek megszüntetésével.

A képviselő ezért azt javasolja a közgyűlésnek, hogy a korábban erre a célra kijelölt öt helyszínen kívül ne engedélyezze új, 10 ezer négyzetmétert meghaladó alapterületű kereskedelmi-szolgáltató létesítmény építését.

Az alpolgármester indítványáról június 25-én tárgyal a szegedi közgyűlés.
(MTI)

Címkék: szeged beruházás bevásárlóközpont

A bejegyzés trackback címe:

https://hirdobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr142093280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása