Kolozsváron folytatta erdélyi-romániai látogatását Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes közölte: a kormány még július 19-e előtt összehívja a Magyar Állandó Értekezletet.
A miniszterelnök-helyettes szerint a MÁÉRT-et nem kell újraalakítani, hiszen az jogilag soha nem szűnt meg, éppen csak nem hívták össze az elmúlt években.
Semjén Zsolt újságírói kérdésre azt is megjegyezte, azt majd magának az értekezletnek kell mérlegelnie, hogy a testület összetétele miként tükrözze azokat a változásokat, amelyek a legutóbbi összehívás óta a határon túli magyar szervezetek terén történtek.
A MÁÉRT mellett a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát is tovább kívánják működtetni. A magyar miniszterelnök-helyettes az együttes román-magyar kormányülések megszervezéséről is egyeztetett tárgyalópartnereivel Bukarestben, és elmondta, Magyarország támogatja, hogy Románia és Bulgária 2011 első félévében, az Európai Unió magyar elnöksége idején csatlakozzék a schengeni övezethez.
Semjén Zsolt egyébként Markó Béla romániai miniszterelnök-helyettessel és Tőkés Lászlóval, az Európai Parlament alelnökével tartott közös sajtótájékoztatót Kolozsváron, miután részt vett az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum ülésén.
Kijelentette, fontosnak tartja, hogy az erdélyi magyar szervezetek egységesen jelenjenek meg a politikában. Az InfoRádió kérdésére elmondta, a magyar kormány a gazdasági nehézségek ellenére is elkötelezett az erdélyi magyar intézmények fenntartásában.
Tőkés László, az Európai Parlament közelmúltban megválasztott alelnöke arról beszélt, hogy a 90 évvel ezelőtti trianoni és hetven évvel ezelőtti bécsi döntés a 20. század megoldásai voltak. A 21. században arra kell törekedni, hogy a határok jelentősége megszűnjön az egységes Európában.
(InfoRádió nyomán)

Címkék: kolozsvár semjén zsolt

A bejegyzés trackback címe:

https://hirdobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr182094178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása