Monoki Ákos a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságának őrkerület-vezetője szerint emberemlékezet óta nem fordult elő, hogy elmaradt a kérészek rajzása Magyarországon. Ám idén még ezt a lehetőséget sem zárják ki a témával foglalkozó természetvédők. Igaz, egyelőre még csak az vehető biztosra, hogy a szokásos "menetrendhez" képest mindenképpen késik a különleges rovarok nászrepülése. Ám hogy lesz-e egyáltalán és ha igen, mikor és milyen nagyságrendű rajzás várható, azt ma még a hozzáértők sem képesek megjósolni - vélekedett az őrkerület-vezető. Hozzátette: más években ilyenkor már többnyire a Tisza felső szakaszain tart a "fővirágzás". Ehhez képest idén eddig tömeges rajzás még sehol sem fordult elő és elvétve is csak a Berettyó egyes részein, a Tisza-tavon, illetve a Tiszán, Tiszafüred térségében láttak egy-egy kósza példányt.

A kérészek biológiai órájának pontatlanságáért egyértelműen a szélsőséges időjárás tehető felelőssé - magyarázta Monoki Ákos, aki hangsúlyozta: önmagában még az érintett folyókon ilyenkor rendkívül ritkán előforduló magas vízállás sem volna akadálya az aprócska állatok párzásának. Elképzelhető azonban, hogy az utóbbi hetekben ezen a vidéken tapasztalt és - a közelmúlt rövid hőhullámát követően - a következő napokra is prognosztizált hűvös, csapadékos időjárás lehetetlenné teszi, de legalábbis komolyan megnehezíti a kérészek idei szaporodását.

A tiszavirág a kérészek egyik nagyméretű, kecses válfaja. Rajzása és násza rendkívül látványos, hiszen a petékből kikelő lárvák a Tisza és mellékfolyóinak egy-egy adott szakaszán, szinte a nyárelő ugyanazon napján és órájában bújnak elő a százezres példányszámú telepeket rejtő meredek, leszakadt agyagpartok üregeiből. A nászrepülés során a hímek a levegőben párosodnak a nőstényekkel, majd rövid időn belül elpusztulnak. A tömeges rajzás a Tiszán rendszerint 3-4 napig, legfeljebb egy hétig tart. Először mindig a folyó déli részén kezdenek repülni a kérészek. Ezt követően észak felé halad a jelenség. Az igazi fővirágzás idején, surrogó hang kíséretében, késő délutántól alkonyatig, szinte felhőt alkotva keresik párjukat a különleges rovarok a Tisza felett.
(MTI)

Címkék: tisza tiszavirág

A bejegyzés trackback címe:

https://hirdobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr92093654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása