Vége Ficónak (frissítve)

 2010.06.16. 13:05

Továbbra sem adta fel a kormányalakítási elképzeléseit Robert Fico ügyvezető tót miniszterelnök, annak ellenére, hogy egyetlen párt sem áll vele szóba, amellyel koalíciót köthetne. A köztársasági elnök magához kérette több ellenzéki párt vezetőjét. Ivan Gasparovics feltehetően Robert Ficónak akar segíteni.

Szinte biztos, hogy hatvankét év után először lesz az ún. Szlovákiának olyan kormánya, amelynek nincs kommunista múlttal rendelkező tagja. A Smer tárgyalási ajánlatát valamennyi jobbközép párt visszautasította, pedig a kereszténydemokratáknak a minisztériumok felét és a kormányfői posztot ajánlotta Fico.
A négy jobboldali és liberális párt ma kér találkozót a köztársasági elnöktől, hogy elmondják: készek a kormányalakításra. Ivan Gasparovics valamennyi parlamentbe jutott párt elnökével tárgyal. Ma a kereszténydemokraták, a Híd és a Szlovák Nemzeti Párt vezére váltja egymást az államfőnél.
Egyelőre annyit tudni, hogy az új kormány vezetője Iveta Radicová lesz, a külügyminiszteri posztot Mikulás Dzurinda kapja, a kereszténydemokratáké lesz a belügyi tárca, a liberálisoké a pénzügy-, a Hídé pedig a mezőgazdasági minisztérium.
Közben megszólaltak a Híd listáján bejutott Konzervatív Demokrata Párt képviselői is, akik feltétel nélküli támogatásukról biztosították a megalakuló új kormányt, s céljaik között szerepel Malina Hedvig nevének megtisztítása is.
(HírTV nyomán)
Korábban írtuk: Percekkel ezelőtt a tót tévécsatornák kamerái előtt aláírta a kormányalakításról szóló együttműködési megállapodást a választásokon győztes ellenzéki koalíció.
A Szlovák Demokratikus és Keresztény Koalíció (SDKU), a Kereszténydemokrata Párt (KDH), valamint a parlamentbe bejutott két új erő, a Szabadság és Szolidaritás (SAS) és a magyarul is beszélő politikusokat is soraiban tudó Híd megállapodása szerint egyikük sem tárgyal Robert Fico kormányfővel.
Az Új Szó tudósítása szerint Iveta Radicová, Richard Sulík, Ján Figel és Bugár Béla közös sajtótájékoztatóján nem sok konkrétum hangzott el, ami a lehetséges kormányprogramot illeti. A pártok szakértői munkacsoportjai holnap megkezdik a tárgyalásokat, jövő csütörtökre ígérték az első eredményeket. Radicová hangsúlyozta, vissza szeretnék hozni a tisztességet és az erkölcsöt a politikába.
A négy párt képviselői bejelentették, hogy szerdára időpontot kérnek Ivan Gasparovics államelnöktől (aki első körben Ficónak adott kormányalakítási megbízást), jövő kedden pedig ismét tárgyalóasztalhoz ülnek – immár a kormányprogram kidolgozása érdekében.
(Hírszerző nyomán)

Címkék: fico robert elcsatolt részek

A bejegyzés trackback címe:

https://hirdobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr12086030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása