Az alábbiakban feltétlenül hiteles beszámolókat olvashatunk „tizenhat munkácsi nő visszaemlékezése alapján”.
Szó esik bennük bőröndbe rejtett csecsemőről, lángoló krematóriumi kéményekről, szintén lángoló halottégető gödrökről, ruhaszárítóban történő elgázosításról, krematórium udvarán eszegető emberekről és az elgázosítás előtt kisbabáját szoptató édesanyáról. Felhívom a figyelmet arra, hogy az alábbiakban közölt visszaemlékezések némiképpen módosítják a holokauszttal kapcsolatos ismereteinket.
Eddig ugyanis nem tudtuk, hogy a krematóriumoknak udvara is volt, ahol enni adtak az embereknek, és feltétlen újdonság az is, hogy a „ruhagázosítóban” is gázosítottak el foglyokat. A „krematóriumok lángoló kéményeiről” meg a „lángoló halottégető gödrökről” mások is beszámoltak, sőt arról is, hogy voltak éjszakák, amikor nem kevesebb, mint „25 ezer foglyot égettek el”. Remélem, hogy a tudatlan, buta, gyűlölködő és gonosz holokauszttagadók, akik kételyeiket merik hangoztatni a visszaemlékezések hitelességét illetően, megkapják végre méltó büntetésüket.
Bőröndbe rejtette a csecsemőt - Tizenhat munkácsi nő visszaemlékezéséből
„Mindnyájan az ún. Fehérkendős csoportba voltunk beosztva. Ennek az volt a feladata, hogy a transzportok levetett ruháit szortírozza és csomagolja szállításra. Csomagolni csak a finom és jó ruhákat kellett, a kevésbé jókat rongynak szaggattuk darabokra. Ez a munka alapjában véve nem volt nehéz, de borzalmas körülmények között folyt le. Szemben velünk volt ugyanis a krematórium, és mi végignéztünk minden érkező csoport szelektálását, láttuk az öregeket és gyerekeket bemenni a krematórium ajtaján, hallottuk a borzalmas sikoltozásokat, és nem láttunk senkit kijönni.
Azt is láttuk ha túl sok transzport jött egyszerre és a krematóriumnak túl sok volt a munka, hogy a krematóriumi gödrökben égették el az embereket. Egyszer megtörtént, hogy ruhaszortírozásnál az egyik bőröndben egy megfulladt csecsemőt találtunk, akit az anyja ide rejtett. Alapjában véve nekünk könnyű volt a helyzetünk, mert bőven volt az organizált ennivalónk, azonban senki sem tudott enni az égett emberhús szagú levegőben, állandó sikoltozások között.”
Jajveszékelés, segélykiáltások - K. S. budapesti nő visszaemlékezéseiből
„A Brezsinka felé mentünk, meg voltunk győződve, hogy gázba visznek, mert a krematórium felé vittek. Beosztottak a Brezsinkára munkára, mely ruha-szortírozásból állott, a transzportok levett ruháit szortíroztuk ki. A bánásmód és élelmezés elég rendes volt, de leírhatatlan lelkiállapotban voltunk, mert állandóan a szemünk előtt vonultak el a transzportok, melyeket vittek egyenesen a gázkamrába. Éjjel- nappal égett a krematórium. Amikor a krematórium már nem győzte az égetést, akkor kivitték a hullákat egy nagy ###, elöntötték mésszel, ráraktak rőzsét és meggyújtották.
Egy alkalommal, amikor a krematórium mellett haladtam el, borzadva láttam, az óriási teherautót, tele hullákkal és szörnyű jajveszékelést és segélykiáltást hallottunk. Leírhatatlan lelkiállapotban voltunk állandóan. Gyakran láttuk, amikor a vagonok ajtaját kinyitották, a szó szoros értelmében hullottak ki a hullák a kocsikból. Nagyon sokat őrült állapotban szedtek ki a vagonokból. Szintén életem felejthetetlen jelenetei közé tartozik az is, amikor az óriási teherautó ponyváját felborította a szél, rajta idősebb asszonyokat és férfiakat láttam, cca. 30-an voltak, vitték őket a gázkamra felé. A krematórium udvarán láttam az idős embereket, asztaloknál ültek, ettek, várva a sorsukra.
Borzalmas látvány volt részemre az is, amikor a kiválogatottak között megpillantottam egy fiatal anyát, amint a karján ülő gyermekét szoptatta, menet közben a krematórium felé. Gyakran láttam, amint a férfiakat véresre verték, pofozták az S.S. -ek, a szerencsétlenek elestek, de pillanatok alatt újra lábra kellett állniuk. A sáros pocsolyákban tornáztak, és a legcsekélyebbért 25 botütést kaptak. Amikor a transzportok megszűntek, kikerültünk a Brezsinkáról, beosztottak a fonodába. …"
25 ezer embert égettek el egyetlen éjjelen - K. D. budapesti nő visszaemlékezéseiből
„… 150-ed magammal az úgynevezett Kanada kommandóba kerültem. A Kanada kommandó a csomagokat bontotta és a ruhákat szortírozta. Mi jobb elbánásban részesültünk, egyforma csíkos ruhában és piros kendőben voltunk. Cirka 4 hónapig voltam ott. A halottak ruháival dolgoztunk. A zsebekből iratok, fényképek kerültek elő. Lelkileg teljesen tönkre tett bennünket ez a munka. Rettenetes volt mindennap látni az égő kéményeket és messziről látni az égő gödröket. Olyan sok volt már ugyanis a halott, hogy a krematóriumot nem győzték az égetést, hanem szabad gödrökben is égettek. Voltak olyan transzportok, amelyek éjjel érkeztek és válogatás nélkül vitték őket a gázba. Volt olyan éjjel, hogy 25 000 embert égettek el.
Az utolsó magyar transzport az újpesti és pestkörnyéki volt. Utána pár héttel már kevesebb lett a munka, mert nem jöttek transzportok. Akkor a Kanada fel is oszlott. Utolsó borzalmas élményem a Kanadában az volt, hogy oda hozták a férfiakat, akik a gázkamrában dolgoztak és ott gázosították el őket a Kanada ruhagázosítójában. …”
Cikkünk anyagát a Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság dokumentumaiból állítottuk össze.
(FN nyomán Perge Ottó - Kuruc.info)
