Áprilisban omlott össze a kormánykoalíció, a holland nyelvű flamandok, illetve a franciaajkú vallonok politikai pártjainak ellentétei miatt.
Voltaképpen két választást tartanak, hiszen az északi országrészben, Flandriában csak flamand, a déli Vallóniában pedig csak vallon pártok közül lehet választani. A többségében franciaajkú, de hivatalosan kétnyelvű Brüsszelben akár flamand, akár vallon pártokra leadhatja voksát a szavazópolgár.
A 10,5 millió lakosú országban mintegy 7,7 millió választásra jogosult lakik. A részvételi arány mindig bőven 90 százalék feletti, hiszen Belgiumban - pénzbírság terhe mellett - kötelező a részvétel a választásokon. A szavazó helyiségek reggel nyolc órakor nyitottak, és délután háromkor már be is zárnak.
Belgiumban 1974 óta mindig az ország lakosságának 60 százalékát kitevő flamand népközösség adta a miniszterelnököt.
A közvélemény-kutatási előrejelzések szerint Flandriában most a három évvel ezelőtti választásokat megnyerő kereszténydemokraták visszaesése várható, és minden bizonnyal a Belgium fokozatos kettéválasztását hirdető Új Flamand Szövetség (N-VA) nyeri a választásokat. Vallóniában valószínűleg a szocialisták kapják majd a legtöbb szavazatot, második helyre a liberálisokat hozták ki az előzetes felmérések.
(MTI)

Címkék: választás belgium 2010 flamand holland

A bejegyzés trackback címe:

https://hirdobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr922077871

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása