A Jobbik örömmel értesült arról, hogy Szőcs Géza kulturális államtitkár szeretné elindítani a Julianus barát programot, amellyel a magyarság eredetét genetikailag kutatnák. Erősen támogatjuk a kezdeményezést, hiszen elsőként a Jobbik mert nyíltan beszélni a magyar őstörténettel kapcsolatos hivatalos álláspont súlyos ellentmondásairól.
A magyar népemlékezet egyetlen olyan elemet sem tartalmaz, amely ne a keleti szkíta-avar-magyar folytonosságot támasztaná alá. A finnugor elmélet bizonyíthatóan a Habsburg-ház megrendelésére született (Budenz József, Paul Hunsdorfer), célja pedig büszkeségünk, identitásunk megtörése volt. Mivel politikailag beilleszkedett a szovjet időkbe is, ezért átvették, majd dogmává merevítették azt.
Mindezidáig hivatalos szinten próbálták ellehetetleníteni még a vita felvetését is a magyar nép eredetéről, sőt az akadémiai álláspont kifejezetten megbélyegzi, kiközösíti azokat, akik a finnugor elméleten kívül mást mernek mondani. Odáig jutottunk, hogy a külföldi kutatások lassan az akadémiai álláspontot teszik nevetség tárgyává. Éppen itt az ideje, hogy a szemléletváltás itthon is megtörténjen. A Jobbik – mint azt korábban is szorgalmazta – ragaszkodik egy Magyar Őstörténeti Intézet felállításához.
Pörzse Sándor, a Jobbik országgyűlési képviselője
(Kuruc.info)

Címkék: magyar jobbik intézet őstörténeti

A bejegyzés trackback címe:

https://hirdobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr132076852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása