A nagy álom

Nelson Mandela, Dél-Afrika első demokratikusan megválasztott elnökének egyik nagy álma volt, hogy még életében rendezzen afrikai ország labdarúgó-világbajnokságot, ezért összefogott Joseph Blatterrel, a FIFA elnökével a szent cél érdekében. Mivel a FIFA mindig rotációs rendszerben választja ki a soron következő rendező országot, ezért jó esély volt rá, hogy 2010-ben, a történelemben először Afrikában legyen világbajnokság.

Ezen felbuzdulva öt állam is jelezte a "fekete kontinensről", hogy szívesen megrendezné a világeseményt; Dél-Afrika mellett Egyiptom, Marokkó, Tunézia és Líbia. Az utóbbi két ország közös rendezésű vb-ben gondolkodott, de a FIFA végrehajtó bizottsága úgy döntött, hogy ebben az esetben nem járul hozzá, hogy két ország közösen rendezzen tornát, így Tunézia visszalépett. Líbia ugyan egyedül beadta a jelentkezést, de azt nem fogadták el.

2004. május 15-én Zürichben, a FIFA székhelyén jelentették be a győztest. A Dél-Afrikai Köztársaság pályázata már az első fordulóban megkapta a szavazatok több mint felét és ezzel elnyerte a 2010-es labdarúgó-világbajnokság rendezési jogát. Dél-Afrika 14, Marokkó 10, Egyiptom pedig 0 szavazatot kapott.

Élet az apartheid után

Dél-Afrika a kontinens déli részén helyezkedik el és az egyik legfejlettebb állama. Érdekessége, hogy az országon belül két másik független királyság is létezik; Lesotho és Szváziföld. Az ország 1961-ig Dél-Afrikai Unió néven létezett és a Brit Nemzetközösség tagja volt, aztán 1961-ben kikiáltották az ország függetlenségét és kiléptek a Brit Nemzetközösségből. Mint Dél-afrikai Unió megszűnt létezni és megszületett a Dél-Afrikai Köztársaság.

Az élet egész területén az apartheid, azaz a faji megkülönböztetés érvényesült. A gazdaságban, a politikában, de még a kultúrában is a fehérek kezében összpontosult minden. Nagyon sok olyan törvényt hoztak, amelyek a feketéket háttérbe szorították, de ezek nagy részét a kilencvenes években eltörölték, ugyanis ez a rendszer nem működött megfelelően. Először 1994-ben szavazhattak feketék a választásokon. Még ugyan ebben az évben május 10-én Nelson Mandela lett a Dél-Afrikai Köztársaság első demokratikusan megválasztott elnöke.

A jó szándék azonban visszafelé sült el. A többségben lévő fekete lakosság egyre durvábban lépett fel a fehér lakosság ellen, egyesek szerint szabályszerűen üldözték őket. Az országot tömegével hagyta és jelenleg is hagyja el a szakképzett és iskolázott fehér munkaerő, mivel a közbiztonság kritikus állapotban van.

Fehérek versus feketék

Dél-Afrika lakossága körülbelül 44 millió fő, ugyanakkor a népesség eloszlása nagyon egyenlőtlen. Az ország nyugati és északi része gyéren lakott, inkább a déli és keleti felére összpontosul Dél-Afrikának. A kutatások szerint a lakosság 79 százaléka fekete és mindössze 9,6 százaléka fehér. A fehér emberek nagy része városokban él, míg a feketék a városok peremén és vidéken. A születéskor várható élettartam 63 év, ami nem sokkal marad el a magyarországitól. Dél-Afrikában tizenegy hivatalos nyelvet használnak, ezek közül a legelterjedtebb az angol és a búr illetve a zulu. A legnagyobb vallás a független fekete keresztény, de megtalálható kisebb mértékben a holland református, a római katolikus, vagy a muszlim is. A munkaerő olcsó, mivel a 25%-os munkanélküliség elég magasnak számít, melynek nagy része a fekete lakosságból kerül ki.

Meglepően jó a szociális ellátás az országban, ugyanis a lakosság számára nyugdíjat és családi segélyeket folyósítanak. A szociális ápolás az idősekre, a fogyatékosokra és a gyermekekre is kiterjed.

A kemény munka gyümölcse

Dél-Afrika ásványkincsekben a világ leggazdagabb országai közé tartozik. A világ aranykitermelésének majdnem a felét ők adják, emellett még jelentős mennyiségű uránt, gyémántot, platinát, vasat, rezet, azbesztet, kőszenet és grafitot bányásznak. Sok afrikai államnak jelentős bevételt jelent a gyémánt kitermelése. Dél-Afrikában a gyémántnak mindkét fajtáját bányásszák, az ipari és az ékszergyémántot is. Az ásványkincsek közül egyedül kőolajból és földgázból szorul behozatalra az ország, amit az arab országoktól vásárolnak. Ennek megfelelően az országban a nehézipar dominál.

Dél-Afrika a világ 21. legnagyobb acélgyártó országa, 8. legnagyobb alumínium kitermelője és 5. feketekőszén bányászója. A Dél-Afrikai Köztársaság adja a platinafémekből (ozmium, irídium, ródium, palládium) a világtermelés 55%-át. Az aranyon, a krómon és a platinafémeken kívül első helyen áll a vanádium, az ékszergyémánt, a vermikulit, az andaluzit termelésben. A szénhidrogéneket nem számítva az ország a Föld legnagyobb ásványi nyersanyag exportőre.

Cukor, mogyoró, s minden mi jó

A mezőgazdaság nagy részre fehér farmerek kezében van. A jól felszerelt farmokon juh- és szarvasmarha-tenyésztés, kukorica-, búza-,cukornád- és gyümölcstermesztés folyik. A mezőgazdaságból élő fehérek korszerű gépekkel dolgoznak, és a piacra termelnek. A keleti területeken jelentős még a rizs- és a földimogyoró-termesztés. Számottevő a parti és a mélyvízi halászat, főleg a nyugati parton, ahol nagy mennyiségű szardíniát, makrélát és barrakudát fognak ki. A zsákmány kétharmada exportra kerül.

Az ország legnagyobb kereskedelmi partnerei az Európai Unió, az Egyesült Államok, Japán és Szaúd-Arábia.

Néhány érdekesség az országról:

A dél-afrikai Eskom vállalat a világ ötödik legnagyobb áramszolgáltatója és az afrikai villamos energiának több mint a felét állítja elő.

A Mercedes Benz C osztály, a 3-as BMW és a Wolksvagen Golf minden jobbkormányos autóját Dél-Afrikában gyártják.

A világ összes BMW-jéhez felhasznált bőr hetven százalékát ők adják.

A johannesburgi tőzsde (JSE) a világ tíz legnagyobb tőzsdéje között van.

A dél-afrikai borút az egyik leghosszabb a világon.


nepszava.hu

Címkék: világbajnokság labdarúgás dél afrika

A bejegyzés trackback címe:

https://hirdobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr682087108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása