Magyarországon elsőként a Gál Ferenc Hittudományi Főiskolán indul olyan egyetemi szintű mesterképzés, amelynek középpontjában a keresztény egyházak története és művelődéstörténete áll. A hallgatók megismerhetik a keresztény egyházak alapvető teológiai gondolkodását, irodalmát, ember- és társadalomszemléletét, valamint a legfontosabb etikai értékeit, elsajátítják a forrásolvasás és elemzés módszereit, a historiográfiai ismeretanyagot.
2010 szeptemberében indul a Keresztény Egyház- és Művelődéstörténet mesterképzési (MA) szak, amely egyedülálló lehetőséget biztosít a régebbi osztatlan főiskolai, illetve az újabb BA képzésben részt vettek számára egyetemi diploma megszerzésére. A szak érdekessége, hogy az ismeretanyagot a vatikáni pápai egyetemek hasonló képzéseinek mintájára állították össze, és oktatják majd olyan tanárok, akik maguk is Rómában tanultak.
A képzési idő négy félév, a szak nappali és levelező formában egyaránt indul. Egyetemi diplomával nem rendelkezők számára lehetőség van a képzés államilag finanszírozott formában történő végzésére. A szak államilag támogatott képzésként végezhető határon túli magyarok által is. Különben a tandíj 80 000 Ft/félév.
Jelentkezni lehet a főiskola honlapjáról letölthető jelentkezési lap kitöltésével és a GFHF Tanulmányi Osztályára postázásával. (cím: Gál Ferenc Hittudományi Főiskola, 6720 Szeged, Dóm tér 6.; a borítékon kérjük feltüntetni: „Egyháztörténet felvételi”) A szakra tárgyi felvételi nincs, a jelentkezők egy felvételi elbeszélgetésen vesznek részt, amelynek pontos időpontjáról minden jelentkezőt a megadott címen tájékoztatnak. Jelentkezési határidő: 2010. augusztus 16.
A képzéssel kapcsolatos további információ kérhető személyesen, telefonon (+36-30-303-6202) vagy emailben: egyhaztortenet [kukac] gmail.com.
(Történelem Portál)

Címkék: egyháztörténész

A bejegyzés trackback címe:

https://hirdobalo.blog.hu/api/trackback/id/tr582113192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása